Beszámoló: Hagyományos építőmesterségek és épített örökség helyreállító szakképzés

A Transilvania Trust Alapítvány elméleti előadásokból és két hét intenzív gyakorlati munkából álló Hagyományos építőmesterségek és épített örökség helyreállító szakképzése 2025. augusztus 3–16. között zajlott a bonchidai Bánffy-kastélyban. A nyári tábor A hagyományos építőmesterségek hasznosítása digitális és gyakorlati képzések által c. projekt része.

A szakképzésnek 25 résztvevője volt négy országból (Románia, Magyarország, Franciaország, Svájc), akik elméleti és gyakorlati ismereteik bővítése mellett a kőműves, asztalos és kőfaragó műhelymunkák révén aktívan részt vettek a kastély helyreállításában is. Az érdeklődők a fresco, secco, sgrafitto és stucco marmorino faldíszítő technikák folyamatait is megtanulhatták. A kéthetes képzésen a kőműves műhely résztvevői az istálló és a főépület északkeleti tornyának falazatán végeztek helyreállítási munkákat, az asztalos műhelyben különböző illesztések kivitelezését tanulták, továbbá több bútor felújítását végezték, míg a kőfaragó műhely keretében a főépület egyik ablakkeretén dolgoztak, gyakorolva mind a kőfaragás, mind a károsodott kőelemek javításának technikáit.

A tábort elméleti előadássorozat nyitotta, amely megalapozta a gyakorlati munkát. Elsőként Csók Zsolt régész, a Transilvania Trust Alapítvány műszaki igazgatója beszélt, előadása a régészet szerepéről szólt az örökség menedzsmentjében. Következőként Nicole Sutton építész a történeti építőanyagokra, valamint a minimális beavatkozásra, folyamatos karbantartásra, technikák és anyagok kompatibilitásának kérdéseire tért ki. A sort Szőke Kálmán bányász szakértő folytatta, aki az építőiparban használt kőzeteket és azok tulajdonságait ismertette, őt pedig Kudó István okl. geofizikus és Bujdosó Márton okl. geofizikus, geoinformatikus szakmérnök követte, akik egy non-intruzív kutatási módszert mutattak be elméletben. A diákok Ványolós Endre építész Kortárs várostervezési, köztérrendezési beavatkozások műemléki környezetben című előadását is meghallgathatták, a nap pedig Makay Dorottya építőmérnök tartószerkezeti beavatkozásokról szóló előadásával zárult.

Az intenzív gyakorlati képzés – a munka- és egészségvédelmi előírások ismertetését követően – Kudó István és Bujdosó Márton programjával indult, ahol a résztvevők az előző nap elméletére építve a georadaros mérések munkafolyamataival ismerkedhettek meg a gyakorlatban, majd az adatok feldolgozása után méréseik eredményeit is értelmezték a két szakember vezetésével.

Tapasztalt gyakorlati oktatók által vezetett műhelymunkákkal folytatódott a képzés, amely során Bikfalvi Márton telephelyvezető és csapata irányította a műemlékhelyreállítás munkafolyamatait és a hagyományos építőmesterségek oktatását, a kőfaragás mesterségébe pedig Sipos István Márton kőfaragó és szobrász vezette be a táborozókat.

A résztvevők a tábor során Eke Zsuzsanna művészettörténész előadásán megismerték a bonchidai Bánffy-kastély történetét, amelyet egy vezetett séta egészített ki a kastély körül.

A képzés keretében egy intenzív dokumentációs folyamat is kezdetét vette rövid forgatások formájában, amely a tábor lezárása után is folytatódott. A tevékenység célja egy digitális kurzushoz szükséges anyag elkészítése volt, amely segédanyagként szolgál azok számára, akik a hagyományos építőmesterségek iránt érdeklődnek vagy ezek terén tevékenykednek.

A kéthetes képzésbe egy tanulmányi kirándulást is beütemeztünk, amelynek első állomásán, Torockón a résztvevők megtekinthették a falu hagyományos házait, meglátogattak egy 18. századi malmot, a néprajzi múzeumot, valamint az unitárius templomot. Ezután Szék következett, ahol a középkori református templomot, majd a 18. századi Szent Mihály és Gábriel Arkangyalok ortodox fatemplomot ismerhették meg a tábor résztvevői. A kirándulást séta zárta a széki nádasban, valamint, lazításképpen, kikapcsolódás a kolozsi sósvízű strandon.

A tábor utolsó napján maguk a résztvevők mutatták be a hagyományos építőmesterségek műhelyeit, valamint az ott elvégzett munkájuk eredményeit egymásnak, a műhelyvezető mestereknek, valamint az érdeklődő közönségnek, egy nyílt műhelybemutató során. Ezt egy írásbeli vizsga követte, amely felmérte a résztvevők tudását, illetve a műhelyvezetők visszajelzései is kiegészítették a diákok kiértékelését, és azok, akik eleget tettek a követelményeknek, elismerő tanúsítványt kaptak.

Társtámogató a romániai Nemzeti Kulturális Alap (AFCN).