
Beszámoló: Épített örökség helyreállító szakmai tábor
A Transilvania Trust Alapítvány 2025. augusztus 17–30. között szervezte meg épített örökség helyreállító szakmai táborát a bonchidai Bánffy-kastélyban. Két ország (Románia, Franciaország) résztvevői voltak jelen, összesen 25 táborozó dolgozhatott együtt a kőműves és az asztalos műhelyben, belekóstolva a kastélyt helyreállító munkálatok folyamatába is. Programunk főleg egyetemi hallgatókat (építészek, építőmérnökök, tájépítészek, régészek, művészettörténészek stb.) és építőiparban dolgozókat céloz, de egyéb területekről is szívesen fogadunk résztvevőket.
Elméleti előadások indították a képzést, elsőként Marczika-Gyöngyösi Edith, a Transilvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója mutatta be a bonchidai Bánffy-kastélyban működő Épített Örökség Helyreállító Szakképző Központot. Őt Nicole Sutton építész történeti építőanyagokról, illetve a minimális beavatkozásról, folyamatos karbantartásról és a technikák és anyagok kompatibilitásáról szóló előadása követte, majd Eke Zsuzsanna művészettörténész mutatta be a bonchidai Bánffy-kastély történetét röviden, amit vezetett séta egészített ki. A továbbiakban, Ványolós Endre építész várostervezési és köztérrendezési beavatkozásokat ismertetett műemléki környezetben, majd Makay Dorottya építőmérnök zárta a sort tartószerkezeti beavatkozásokról szóló előadásával.
A gyakorlati képzés a munka- és egészségvédelmi előírások ismertetése után vette kezdetét, Bikfalvi Márton telephelyvezető és csapata vezette be a táborozókat a helyreállító munka folyamataiba. A kőműves műhelyben résztvevők az istálló épületén és a főépület északkeleti tornyában dolgoztak tapasztalt műhelyvezetők felügyelete alatt, ezenfelül pedig kipróbálhatták a díszvakolat készítését is, ahol különböző faldíszítő technikákat tanulhattak, mint a fresco, secco, sgraffito, stucco marmorino. Az asztalosok illesztések elkészítését tanulták, továbbá jártasságot szereztek bútorok felújítási folyamataiban.
A szakmai tábor második hetén Kudó István okl. geofizikus és Bujdosó Márton okl. geofizikus és geoinformatikus szakmérnök egy elméleti felvezető keretében mutatták be a georadaros felmérést, mint non-intruzív kutatási módszert, amit a résztvevők gyakorlatban is kipróbálhattak a kastély udvarán.
A tábor programját egy tanulmányi kirándulás tette teljessé, amelynek első állomásán, Torockón a résztvevők megtekinthették a falu hagyományos házait, meglátogattak egy 18. századi malmot, a néprajzi múzeumot és az unitárius templomot, míg Széken a középkori református templomot, majd a 18. századi Szent Mihály és Gábriel Arkangyalok ortodox fatemplomot ismerhette meg a csapat. A kirándulást séta zárta a széki nádasban.
A képzés a műhelymunkák bemutatásával záródott, ahol a résztvevők maguk számoltak be társaiknak, a műhelyvezető mestereknek és az érdeklődő közönségnek arról, milyen munkálatokban vettek részt a tábor ideje alatt. Ezt egy írásbeli vizsga követte, amely felmérte a résztvevők tudását, illetve a műhelyvezetők visszajelzései is kiegészítették a diákok kiértékelését, és azok, akik eleget tettek a követelményeknek, elismerő tanúsítványt kaptak.
Támogatók: a Romániai Építészek Rendje az Építészeti Illeték által, a The King’s Foundation, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) valamint a Communitas Alapítvány.



